Hogyan csináljam?

Itt most olyan értelemben használjuk a "meditáció" kifejezést, mint egy elcsendesedős, befelé figyelő utat. 

Lényegét tekintve ez az egész a jelenlétről, megengedésről, végső soron az elfogadásról szól. Az elfogadás a kapu a belső békéhez.

A meditáció tehát az elfogadás, és nem az akarás tere. Az erőlködés, elvárások elengedése által, önmagunk békéjében megpihenve érkezünk meg oda, ahol egyek vagyunk. Itt tudunk akár a másikhoz is - önmagunk által - kapcsolódni.

Ez az út, ez a forma egyetemes. Mindenkié. Éppen úgy, ahogy van. Ha döcögős, ha először próbálom, akkor úgy. Ha már 7 évet ültem egy barlangban meditálva, akkor úgy. 

Nincs ítélkezés, nincs összehasonlítás. Nincs jobb vagy rosszabb. Csak ilyen és olyan. Az van, ami éppen van. Hiszen ez az elfogadás maga. Mindannyian tarthatunk ott, ahol éppen tartunk. Érezhetjük azt, amit éppen érzünk. Tehetjük azt, ami épp a tőlünk telhető legtöbb.

Ezért bátorítunk, hogy használd! Nem kell, hogy tökéletes legyen. Csak csináld! 

Ha olyan helyzetbe kerültél, hogy neked, vagy szerettednek ilyenfajta segítségre van szüksége - főképp, ha ismerős vagy már ennek a gyakorlatában -, írd meg saját meditációdat. Alább segítünk néhány gondolattal. 

Fő irányelvek

Miért csinálom?

Tisztázd magadban, mi a szándékod. A válaszodat csupaszítsd le egyetlen szóra. A szó legyen pozitív. (Pl. ahelyett, hogy múljon el a betegség, legyen a szavad egészség.) Fontos, mert ezáltal magadban ehhez a magasabb, emelő minőséghez tudsz kapcsolódni.

Ha megvan a szándék, képzeld el, hogy rábízod magad. Mintha egy varázslat folytán ez a szó vezetne. (Ugye, milyen más, ha a "múljon el a betegség" - a küzdelem, az ellenállás - helyett, az "egészségre" - harmóniára és kiegyensúlyozásra - bízod magad?) 

Hozzáállás

Legyen a kiindulópont a NEM TUDÁS. Nem tudom, mi a legjobb, ami történhet. Nem tudom, minek kell történnie. Nem is kell tudnom. Én itt vagyok tiszta szándékkal. Legyen az, ami a lehető legjobb az érintettek számára. 

Ne lepődj meg, ha úgy érzed, ellentmondásba futunk. Hogy is van ez? Van egy szándékom, de átadom a vezetést? Akkor hogyan érjem el a célom?

A meditációban, az elfogadásban az ellentétek gyönyörűen elférnek egymás mellett, egy egésszé kerekednek. "Van egy szándékom, de nem tudom, hogy érhetném el. Talán egészen máshogy, mint ahogy elképzelem. Talán ami most elérendő és kívánatos, az nem is lenne jó. Hát legyen úgy, ahogy a nálam nagyobb Bölcsesség jónak látja."

Felépítés

Ha a belső végtelen térbe tartunk, több mindent segítségül hívhatunk. 

  • Néhány mély lélegzetvétel nem csak segít észrevenni, hogy mi az, ami éppen történik velünk (nevezetesen lélegzünk), de egyben tudatosságunk is rákapcsol az élet folyamatos áramlására. Belégzés-kilégzés-belégzés-kilégzés... 
  • A testünk szerencsére mindig kéznél van, és mivel érzékel, ha rajta tartjuk a fókuszt, a testérzet a jelenben tart. Mi az amit még érzékelek? Hangokat. A bőrérzékelést. A testhelyzetemet. A súlyomat...
  • Ahogy figyemünk és a testérzeteink segítségével egyre mélyebben merülünk a jelenlétbe, segítsük meg szavakkal is a nyugalom, ellazulás érzetét. Mintha minden egyes lélegzetvétel, minden egyes hang egyre mélyebbre hívna. 
  • Engedd, hogy a csöndjeid és a hangod, a nyugalom és tágasság tolmácsa legyenek. 

Merülj el a belső térben, az elfogadás, nyugalom, béke terében.

  • Végtelenség, tágasság, biztonság, bizalom, szeretet... Nyugodtan találd meg a saját szavaid. Ez a te tered. Ismered. Ahogy mondod a meditációdat, használd a saját képeidet, érzeteidet, érzéseidet, színeidet, hangjaidat...
  • Ez az, ahová tartottál. Merülj el benne. Pihenj meg itt. Lazulj bele. Nyisd meg magad, hogy egészen átjárjon.
  • Hagyd, hogy a megjelenő minőségek (szeretet, bizalom, béke...) hassanak rád. Rezonáljanak benned. A szeretet szóljon a benned lévő szeretethez. Légy te magad a szeretet. (A béke a benned lévő békéhez. Légy te magad a béke...)
  • Nyisd ki ebben a jelenlétben az észlelésed minden létezőre. Akik ugyanebben a tágasságban, elfogadásban, szeretetben osztozunk. Érezd az egységet. Lélegezz.
  • Egy vagy a mindenség szövetével. 

A szándékod, a célod 

Mivel sokféle szándékkal írhatsz/mondhatsz magadnak vezetett meditációt, itt végképp csak általánosságban beszélhetek. De ha megérted a lényegét, akkor tudod a saját helyzetedre alkalmazni.

  • Talán még emlékszel, miért jöttél. (Az is előfordulhat, hogy jelentőségét veszti eddigre.) Volt egy szándékod. Egy pozitív megfogalmazásba fogalt vágy. Kapcsolatban maradva a megtalált békéddel, csak engedd, hogy megjelenjen benned az eredendő szándék. Mintha az a vezérfonál, ami idehozott, belül megjelenne.
  • Ebben a belső térben minden adott. Minden a rendelkezésedre áll. Csak fogadd magadba, éld meg a vágyott minőséget belül.
  • Itt most használhatod a vizualizáció eszközét. Képzeld el színesen, szagosan, elevenen, hogy a vágyott, mindenki javát szolgáló kimenet megvalósul. 
  • Lehet, hogy a te helyzeted pont olyan, hogy nincs elképzelésed, hogyan történhetne mindenki javát szolgáló jó. A kiindulópont úgyis a "nem tudás". Használd ki ennek az erejét, lehetőségét. Ajánld föl a helyzetedet. Kérj segítséget. Legyen úgy, ahogy a lehető legjobb. Nem kell tudnod, mi, hogyan és mikor fog történni. Magát a bizalmat és az elfogadást hívva ezzel meg magadból.
  • Legyél kreatív. Lehet, hogy az volt a szándékod, hogy egy régi lezáratlan ügy feloldódhasson benned. Lehet, hogy épp egy elhunyt szeretteddel vannak még rendezetlenségeid. Csak engedd, hogy a neked való szavak szülessenek. Talán csak ki kell fejezned hangosan ami benned ragadt. Talán bocsánatot kell kérned. Talán a benned rekedt szeretet akar kifejeződni.... Legyél spontán, hallgass a szíved vágyára. Mondd ki. Tedd meg. 
  • Emlékezz; nem tudhatjuk, minek kell történnie. Ne akard az életre ráerőltetni az akaratod. Ha valaki másért mondod a meditációt, akkor különösen is tartsd szem előtt. Te nem tudhatod, mi van az ő oldalán, az ő szívében, az ő sorsában. De lehetsz őszinte. Kifejezheted a saját érzéseid, vágyad, kívánságod. A benned lévő igaz, tiszta jóság EGY a benne lévővel. Ezért ezen a szinten tudsz hozzá szólni. A Lélek szintjén tudtok találkozni. Itt nem a félelmek, nem az elvárások, nem a szerepek találkoznak. Az Egységben a benned lévő bizalom, a benned lévő szeretet EGY a benne lévővel. Érezd a tiszta szándékod, érezd az összenyíló szíveiteket.

Ajánld fel

  • Emlékezz, te a jelenlétedet tudod adni. A tiszta szándékodat. Az eddigieket ajánld fel. Ezért jöttél, ezt tudtad tenni. Legyen úgy, ahogy a legjobb. 
  • Érezd a hálát. Azokért az ajándékokért, amiket ebben a  meditációban -magadtól is- kaptál. 

Térj vissza a jelenbe

  • Finoman a légzés, az egyéb testérzetek újbóli megszólításával lassan térj vissza az itt és mostba.
  • Adj időt magadnak. Legyél gyöngéd és finom. Mély utazás után idő és tér kell a visszatéréshez.
  • Lélegezz és érezd amit érzel. Végül, ha készen állsz rá, nyisd ki a szemed.

Szóhasználat, szövegezés

Beszélj egyes szám második személyben. Ez segít majd neked, mint meditálónak elmerülni. Ezzel is biztonságos teret teremtesz. "Csak te vagy itt." Ezt üzened. 

Ha idáig eljutottál az olvasásban, akkor tudod. Nem tudhatod ;) Éppen ezért a szövegezésben se vegyél semmit biztosra. Akor sem, ha magadnak írod, egészen egyszerűen nem tudhatod, hogy meditáció közben mi lesz a megélésed. Talán azt mondod "szép fehér fény árad körülötted". De amíg majd hallgatod, valami egészen más történik. Nem tudhatod. 

Éppen ezért jobb, ha nem képeket használsz, hanem az érzéseket hívod. Például ahelyett, hogy egy óceánpartra képzelnéd magad, mert az testesíti meg neked a békés, szabad helyet... mondd inkább: "érzed a békét. Elképzelheted magad egy helyen, ahol érzed, hogy szabad vagy..."

A megfogalmazás mindig legyen megengedő, több lehetőséget felkínáló, megerősítő

Mondhatod: talán érzed, talán eszedbe jut, talán látod.... 

Nyugodtan belefogalmazhatod, hogy "bármilyen formában is jelentkezik ez benned, az jó."

Pozitívan megfogalmazott mondatokat használj! Küzdelem, ellenállás, eltüntetés.... nem működnek, mert "megidézik", meghívják ezeket a minőségeket. Ha azt találod, nem tudod máshogy megfogalmazni, akkor térj vissza  a szándékodhoz. Mi volt a szándékod? (Ha nem volt pozitív, akkor forgasd pozitívba.) Ennek az eredendő szándéknak a minőségét használd a szavaidban is.

Idő

5-30 perces meditációt ajánlunk. Ez egy olyan időtartam, ami módot ad az elmélyülésre és akár kezdő tapasztalásként is befogadható. 

Emlékezve a célra - elcsendesedni, nyugalomra találni - belátható, hogy ez nem verseny, nem teljesítmény. Könnyed, természetes, jóleső ritmus a kívánatos.

Ha neked hosszabb, vagy rövidebb a jóleső? Akkor persze kövesd a szíved vágyát!

Hang használat

A hangod a lélek tolmácsa. Tehát figyelj arra, hogy azt közvetítsd vele, amire hívsz. Nyugalomról beszélsz? Légy maga a nyugalom.

Milyen legyen a meditációd? Finom, gyengéd, mély, tiszta, nyugodt.... Hát légy a hangoddal is finom, gyengéd, mély, tiszta és nyugodt. És mindenekelőtt természetes

Emlékezz, ez az elfogadás tere. Nem kell semmit megváltoztatnod, úgy csinálnod, mintha... A hangod olyan, amilyen. Ami természetes, ami valódi, az fog leginkább támogatni a meditációdban is. Hidd el, jó vagy úgy, ahogy vagy. Jó lesz, csak csináld. Bátran.

Ha még új ez a helyzet neked és feszültség van benned (hogy fog sikerülni, hallatszik-e, mi van, ha megbotlik a nyelvem...), csak lélegezz. Te, amikor mondod, épp annyira fontos vagy, mint amikor majd hallgatod. Lélegezz és engedd bele magad. Lélegezz a szöveggel együtt. (Ha azt mondod, végy egy mély lélegzetet, akkor te is tégy úgy, mikor fölveszed a szöveget.)

Hagyd, hogy a szavak téged is egyre mélyebbre vezessenek.

Egyik legnagyobb szövetségesed a tempó. Lassan, nyugodtan. Tarts szüneteket. Általában becsapós a megélés. Ha előre megírod magadnak és felolvasod, akkor ezt nyitott szemmel teszed. Vagyis kicsit jobban "kívül" vagy, mint mikor meditálsz. Ezért a szünetet is máshogy érzékeled. Hagyj egy picivel több időt, mint amennyi nyitott szemmel elegendőnek tűnik. 

Különösen a Forrásban, a mélyben való elmerülésnél hagyj sok időt. Ezért jöttünk. Legyen tere, ideje megtörténni.

Ha vizualizációra hívsz, akkor is adj időt, és csak finoman, halkan mondj egy-egy iránymutató mondatot. 

Másik szövetségesed a hangod mélysége és magassága. Vidd le a hangsúlyt a mondatok végén. Ahogy a hang mélyül, úgy mélyülésre invitálsz. Használd ezt az egyszerű eszközt.

És végül ne feledd, nem kell tökéletesnek lennie. Ha többször használod, egészen biztosan vele együtt alakulsz te is. Megérzed, mi a természetes. Ha hallgatod, megérzed, hol kéne még valami, vagy valamiből kevesebb. Nem kell, hogy tökéletes legyen. Csináld és tanulsz belőle. Hát nem gyönyörű ez az út?

Technikai tippek

Az egyszerű sokszor több. Használd nyugodtan a telefonod hangrögzítőjét. Nem kell vágni, nem kell a sávokat tisztítani.... Csak egyszerűen.

Teremts helyet, időt, teret, mert neked is el kell csendesedned a felvételhez.

Figyeld meg a környezetet. Nyitott ablak, csöpögő csap, zúgó hangú lámpa... rengeteg zaj vesz minket körül, amiket észre sem veszünk. Mikor leülsz felvételt készíteni, csukd be a szemed és fülelj. Ha van olyan hang, amit ki tudsz iktatni, tedd meg. (Ablak becsuk, mosogatógép kikapcsol stb...)

Próbáld ki egy perces felvétellel, hogy működik-e, hallatszik-e, milyen messze tartsd magadtól...

Ha leírod a szöveget (rögtönözhetsz is, ha rutinos vagy), jobb, ha nem kell papírokkal zörögnöd. Több lapra írd, amiket egymás mellé tehetsz. Vagy képernyőről olvasd (ha lehet, ne kelljen kattintgatni, legfeljebb görgetni).

Elég, ha hangfájlként rögzíted, de készíthetsz belőle egyszerű videót is, ha értesz hozzá. Ez esetben javaslom, hogy csak képet tegyél alá, ne legyen semmi, ami miatt azt éreznéd, hogy valamiről lemaradsz, ha nem nézed, mi történik. 

Ami a zenét illeti. Ha kifejezetten zene/hang meditációt szeretnél, akkor keress bátran neked valót, valahol máshol. Ez az oldal nem a meditációnak ezzel a "fajtájával" foglalkozik. Én azt javaslom, hogy szöveges meditációnál most ne használj zenét, hacsak nem vagy benne nagyon járatos, vagy hacsak nincs meg az a zene, ami ebben téged pont segít. A zene olyan hatalmas érzelem módosító erővel bír, hogy akár akaratlanul is befolyásolhatod a meditációt. Itt most nem ez a cél, hanem, hogy lehessen, ami van.  Ha ezek figyelembevételével mégis használnál zenét, akkor tégy úgy. A te meditációd, te tudod, mi a jó neked. Esetleg azt is megpróbálhatod, hogy csak a kezdő, ellazulós, illetve a befejező, visszatérő szakaszban használod segítségként. Hidd el, a belső tér olyan hatalmas, olyan erős, hogy nem szükséges megtámogatni.  

Ha elkészültél, HASZNÁLD!

Hálásan köszönjük, ha elmeséled tapasztalaidat!

Mégis inkább a segítségünket kéred? Megteheted.

Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el